2011. október 15., szombat

My life in Texas... part 1

Oké, szóval elöljáróban csak annyit mondanék: őszintén kívánom minden leendő au pairnek hogy legalább olyan jó családot találjon, mint én. Ebből már következtethettek, hogy habár csak két napja vagyok végre megint az Államokban, de imádom. Azt hiszem az életérzés akkor kapott el teljesen, mikor megérkezésem utáni másnap a család előző au pair-ével kiruccantunk a közeli Mall-ba. Mentünk az autóval a tipikusan amerikai kis utcákon, hallgattuk a country-t és sorra suhantak el mellettem a jól ismert üzletek. Akkor éreztem, hogy ó igen! Végre megint itt vagyok!

Na de kicsit bővebben a szituációmról és a családról.

Szóval péntek este negyed kilenckor érkeztem meg Austin-ba. A repülőutam simának volt tekinthető attól eltekintve, hogy a kedves Malév miatt körbe kellett futnom a Frankfurt-i repteret kétszer, mert hogy ők nem tudják kinyomtatni az összes boarding pass-omat, intézzem el magamnak az átszálláskor... jó. De mindegy is mert volt bő 4 órám Frankfurtban ami arra is elég volt, hogy összehaverkodjak öt amerikai sráccal a security check-kel. Először csak hallottam hogy a baseball-ról beszélgetnek meg hasonlók aztán valahogy belekeveredtem a beszélgetésbe és bandáztunk egy kicsit, kisült hogy a srácokhoz tartozó trendi kis fém bőröndök nem smink cuccot vagy a 007-es fegyverkészletét rejtik, hanem dob pedálokat és egyéb tartozékokat ugyanis egy Los Angeles-i rock zenekarral sikerült összehaverkodnom. Ezt igen jó jelnek ítéltem :) A srácok édik voltak majdnem elcsábultam egy facebook info cserére, de gondoltam még korai lenne elkezdeni, hehe. Ez után következett a 11 órás repülési maraton a Frankfurt-Houston táv keretein belül, ami egyébként nekem eddigi tapasztalataim egyik legrosszabb repülőútja volt (nem volt semmi kirívó, de a gép kb. egyfolytában enyhén rázkódott amivel már az idegeimre ment a végére) mindenesetre sikeresen földet értem Houstonban és szó szerint rohantam a bevándorlási hivatalhoz de így is egy tucat emberen kellett keresztül könyörögnöm magam, hogy elérjem a csatlakozásomat, deee sikerült! Így időben érkeztem Austin-ba ahol kis kóválygás után sikerült megtalálnom a fogadócsaládom apukáját, aki cuki kis rajzolt táblával várt engem, hehe. Első nap nem igazán történt semmi, azon kívül hogy beájultam az ágyamba ( jó kis puha-pihe, tipik amerikai) és álomba ájultam.

Akkor a szobámról és a házról.
A ház egy háromszintes kertesház olyan kilátással, aminek láttán először komolyan majdnem elsírtam magam. Egy folyó kanyarulatra néz és szó szerint gyakorlatilag karnyújtásnyira van. Apunak meg anyunak egy-egy Lexus dukál persze. A ház maga nagyon-nagyon szép, igényes blabla. Van saját szobám, ami mondjuk nincs túlzottan luxusra felszerelve, de határozottan barátságos és látok benne fantáziát VISZONT van egy nagyon frankó kádas, zuhany kabinos fürdőszobám és egy szép kis klasszikus gardróbom. Az előző au pair még mindig itt leledzik a következő két hétben ebből egyet dolgozik velem egyfajta betanításként egyet pedig még marad a pasija miatt. A csajszit Merary-nak hívják és nagyon aranyos. Annak ellenére, hogy van némi nyelvi korlát közöttünk (ő nem igazán beszél angolul, csak spanyolul) megértjük egymást. Voltunk már shoppingolni, kibeszéltük a pasiügyeinket satöbbi :)

A család nagyon kedves, aput különösen kedvelem, igazi kis állandóan dumáló poénkodós fajta, anyu is jófej bár kicsit visszafogottabb. A gyerekek cukik, a nagyobbik Aayan igazi örökmozgó de jól kijövünk, ma már kaptam jóéjt puszit is, a picúr Asha pedig hiper édes nagyon szép kislány ő még kicsit távolságtartó, de már nem nyafog ha felveszem vagy ha én maradok ott vele játszani. A család egyébként nagyon korrekt és kedves, sokat kérdezgetnek rólam, a családomról, T-ről (tudják hogy itt a barátom Texas-ban) nagyon kedvesek és nyitottak mindenre és gyakorlatilag szó szerint minden kiadásomat állják, legyen az a kedvenc samponom, kaja vagy a telefonkártya.

ó, és hogy a beosztásom? hahaha... szóval hétköznap a gyerekek kelnek fél 7kor, nekik kell csinálni reggelit meg elkészíteni őket a suliba, ahová apu viszi el őket 8-fél 9 körül, ahonnan nem is jönnek haza egészen fél 6 - 6-ig ameddig totálisan üres a lakás. szóval hazajönnek, kicsit játszanak, kajálnak, mesét néznek, majd 8kor irány az ágy. Nem túlzottan sok meló, mi? :) Oké napközben kell takarítanom meg mosnom, de 10 óra azért több mint elég rá, hehe. Hétvégén meg csak akkor dolgozom, ha anyu ügyel így nincs itthon egész hétvégén vagy ha valamelyik szülő nincs a városban, egyébként szabad vagyok mint a madár, ergo megyek T-hez San Antonio-ba.

Az élet szép. Hát felétek?:)

Üdvözlet

Texas-lány

2 megjegyzés:

Vivi írta...

:):):)
Az utolsó kérdésre most inkább nem válaszolnék (...)
Viszont, rettenetesen örülök és boldogan olvastam a soraidat, hogy minden ennyire rendben van és szuper! Úgy látszik megfogadta az isten lábát. Eddig két nagyon kedvenc blogom és au pair-történetem volt (ami a többieket is illeti), de a te szitud is alaposan belopta magát a szívembe. Texas baromi jó hely lehet, erősen gondolkodok hogy az utazós hónapomban ellátogatok oda is. A környék biztos meseszép - kérünk majd sok-sok képet! :) A beosztásod pedig bárki megirigyelhetné. No és a hab a tortán a barátod, el tudom képzelni mennyire nagyon boldog vagy most - őszintén örülök neked tényleg! És kívánom, hogy minden álmod váljon valóra, amit csak elterveztél! ;)
Puszillak,
Vivi

Kriszta írta...

Szia.

Már néhányszor szemeztem a blogoddal,meg bele is olvastam, lehet rendszeres olvasód is leszek, ki tudja... :)Amúgy én is au pair-nek készülök az USA-ban...
Elég jól hangzik amiket leírtál eddig a családról, a házról, helyről stb.. Néhány képet hiányolok azért még, hogy jobban el tudjuk képzelni merre is éldegéled mindennapjaidat :)

üdv,

Kriszta

Megjegyzés küldése