2013. december 13., péntek

Mexico: Guanajuato allam es Ciudad de Dolores Hidalgo

Itt, Guanajuato allam egy eldugott kis csucskeben nott fel az en draga szerelmem, egeszen pontosan Ciudad de Dolores Hidalgo-ban, ami egy rettentoen buszke 60 ezer fot szamlalo hegyvideki kisvaros, nem hiaba, hiszen hivatalosan is itt kialtottak ki anno Mexiko fuggetlenseget.






Annyi mindent irhatnek errol a kisvarosrol most megis olyan nehez osszeszedni a gondolataimat rola :) Ropke 5 hetet toltottunk Doloresben, voltak jo es kevesbe jo pillanataink, voltak nehezsegek (a rengeteg papirmunka, az hogy senki sem beszelt angolul vagy annak szokatlansaga hogy gyakorlatilag semmit sem csinalunk egesz nap) de mindefelekeppen egy olyan elmennyel lettem gazdagabb, ami megvaltoztatta az eletemet. Az 5 het alatt Doloresen kivul meg ellatogattunk Guanajuato-ba (ahol sikerult belefutnunk egy nemzetkozi muveszeti fesztivalba a Cervantino-ba, ami meglehetosen szorakoztato volt), Mexico City-be es Guadalajaraba is. Mind emellett azt hiszem a legjobb az volt, hogy mind annak ellenere, hogy a spanyol tudasom meglehetosen gyer (gyakorlatilag nulla) meg igy is nagyon kozel kert a szivemhez nagyon sok ember.

Dolores egy aprocska hegyvideki varos, hazudnek ha azt mondanam hogy rengeteg minden tennivalo lenne, mert nincs, viszont ehhez kepest az ejszakai elete meglehetosen aktiv (ezuton is minden halam a Mas Bar-nak es a La Terraza-nak, ami torzshelyunkke valt). Furcsa volt talalkozni Celso gyerekkori barataival, volt osztalytarsaival, vegignezni a gyerekkori fotoit, elkepzelni hogy milyen volt, mikor meg otthon lakott, talalkozni a csaladjaval, a millio unokaoccsevel es unokahugaval (szamszerint 18). Mind a kettonknek azt hiszem hogy meghatarozo lelki elmeny volt, neki, hogy 9 ev utan ujralatta a csaladjat, megolelte az anyukajat, beszelhetett a testvereivel es gyerekkori barataival, nekem pedig latni, hogy honnan jott, es hogy emberek barhogy is, barmilyen korulmenyek kozott is elnek a foldon megis mennyivel pozitivabbak es kedvesebbek mint ez a magyar nemzet. Celso szulei es az egesz csaladja rettentoen kedvesen bant velem, anyutol megtanultam levest fozni es tortillat sutni, a gyerekek faradhatatlanul kerdezoskodtek rolam, amerikarol vagy Magyarorszagrol, apu pedig faradhatatlanul mosolygott es sutotte el keves angol szobol allo teljes szoallomanyat.

Azt kell hogy mondjam mikor november kozepen utrakeltunk "hazafele" (mert hat ki tudja mar, hogy hol van az) ra kellett jojjek, hogy hianyozni fog egy kicsit ez a hely. Ahogyan 15-20an ettunk egyutt vacsorat Celso szulei hazaban, ahogyan az emberek mindig kacagtak es jol ereztek magukat korulottunk, ahogyan mindenki tanitgatott spanyolra vagy tancolni. A sorok, a mexikoi etel, a hihetetlenul jo klima (2000 meteres tengerszint feletti magassagnal is novemberben 20-25 fokok) es az a gondtalansag amiben eltunk ott egy honapig. De persze minden jonak vege szakad egyszer. November 10en hajnalban 4 ora auto ut utan megerkeztunk Guadalajaraba, ahonnan ropke 3 ora alatt Cancunba repultunk. Meg bucsukent ott toltottunk egy ejszakat, amibe belezsufoltunk meg egy kiados mexikoi etelekbe allo menut valamint strandolast a gyonyoru oceanban, majd november 12 delutan 4kor utra keltunk Magyarorszagra. Szamtalanszor szeltem at az atlanti oceant. Illetve nagyon is pontosan 11szer. Es most, eletemben eloszor, nem egyedul tettem meg ezt a 10 oras repulo utat, hanem azzal az emberrel, aki megvaltoztatta az eletemet. Belgiumban egy kis fennakadast kovetoen egy 12 oras layovert toltottunk el, amikor is gyors utemben felfedeztunk Brusszel belvarosat illetve lezavartunk egy gyors ebedet a Hard Rock Cafe-ba, majd az esti orakban tovabbrepultunk Budapestre... Meg mindig nehez elhinni, hogy itt van...!

Es akkor kepek....