2012. november 30., péntek

Meg mindig elek

Hajnali fel harom van es en meg mindig fent kuvikkolok, mert a belso oram valahogy nem akar atallni a texasi  idozonarol a magyarra. Ja, mert hogy november 2-an sikeresen foldetertem kicsiny hazankban. Habar az ut nem volt zokkenomentes (termeszetesen Sandi hurrikannak pont aznap kellett partot ernie New Yorkban amikor en haza akartam indulni) de azert egy Denver-Frankfurt atszallassal a Lufthansa ismet hazarepitett Amerikabol. Negyedszer is.

A hazateres bennem vegyes erzelmeket valtott ki. Egyreszt euforikus boldogsagban uszom, hogy viszontlathatom a szuleimet, a barataimat (Istenem, de hianyoztatok!) hogy ujra magyar zenet hallok a szorakozohelyeken es hogy vegre magyar etelt ehetek. Ugyanakkor azt hiszem azt kell hogy mondjam, hogy nem erzem ugy, hogy idetartozom. Imadom Magyarorszagot, imadom a nyelvet, a kulturat es a barataimat. Ez az orszag mindig az otthont fogja jelenteni nekem. A hazat. De nem hiszem, hogy idetartozom. Pontosan negy hete vagyok itthon es rettenetesen hianyzik Texas, a texasi emberek, a pozitiv hozzaallas, a barataim, az angol es a spanyol nyelv, az hogy nem kell mindent centre kiszamolni, hanem kolthetek ahogy jo esik.

No de december 27-en majd ujra repulogepre szallok. Ugyanmar, azt hittetek, hogy meg tudok ulni egy helyben huzamosabb ideig? Az nem en lennek. Mert bizony december 27-en ujra fellepek majd arra a repulogepre, amin Varson es Chicago-n keresztul visszavisz San Antonioba. Bizony am. Ugy tunik, hogy ez a varos a rabjava tett. Texas has me - hogy a Hangover szavaival eljek (habar Bankok es nem Texas). Januar 14-tol megkezdem a mesterkepzesemet a University of Texas at San Antonio-n. Nem volt egyszeru, kicsit sem. Ezernyi embernel kilincseltem, papirok tomkeleget toltottem ki es annyi irodaban jartam, amennyirol nem is tudtam hogy letezik. De sikerult. November 15-en az Amerikai Nagykovetseg kiadta a vadonatuj csilli-villi vizumomat, amely egeszen 2017-ig ervenyes.

Hogy ezek utan hogyan tovabb? Meg magam sem tudom. Csak hogy az uj ev mar egy olyan eletben fog koszonteni, ahol nem csak hogy az altalam imadott orszagban es varosban fogok elni, hanem eletemben eloszor szabad is leszek itt. Nem host csaladoknak, nem taborokban, nem masok kanapein csovezne. Hanem mint egy felnott, 23 eves no onallo leszek. Dolgozom, tanulok, autot vezetek es belekostolok a nagy amerikai alomba. Vagy mar eleve abban elnek? A parom mar var vissza nagyon, idokozben vele is sikerult osszebutoroznunk, ugyhogy ugy tunik hogy a hosszu evek gyotrelmei meghoztak a gyumolcsuket. Ugyan 10,000 kilometerrel tavolabb. De boldogan.

3 ev
9 cross-atlantic repulout
90,000 km a levegoben
18 repuloter
es 1 alom

1 megjegyzés:

Évi írta...

Gratulálok! Bár személyesen nem ismerjük egymást, de látásból ismerős vagy a TÁG-ból. Olyan büszkeséggel telik meg a lelkem most. :) Le a kalappal előtted! Sok sikert és boldogságot kívánok a jövőben! Remélem, azért lesz blog. Kíváncsi vagyok az amerikai egyetemi életre. :)

Megjegyzés küldése