2011. október 15., szombat

Hálaadás, Nook és csecsemők

Szóval huhh...

a Hálaadásos hosszú hétvégém igazán jól jött. Tényleg. Kissé ki tudnak facsarni a hétköznapok. Minden reggel 6.02-kor kelni felrobogni a kiscsajért (néha korábban ha hallom, hogy felsír) aztán 8.15-re összeimádkozni mind a két gyereket hogy sulira készek legyenek majd 11-12ig körbe takarítgatni a ház szerény méreteit. Aztán 6ra hazaesnek a kölykök, beléjük tukmálni a vacsorát, minden második nap megfürdetni őket, a fiúnak bekapcsolni az éppen kedvéhez illő mese sorozatot, mely általában Super Why, Dora the Explorer, Special Agent OSO vagy Go, Diego, Go. A kiscsaj ágyba megy 7.30-8 között a fiúcska 8.30kor ééés kezdődik elölről. :)

No de hagyjuk is ezt, szóval a hálaadás szünet. Szerda este háromnegyed kilenckor mikor már a gyerekek és apu elhagyta a házat (Houstonba utaztak a hétvégére) meglepetés szerűen felhívott a kicsi párom, hogy úton van Austin-ba hogy felvegyen. A megbeszélés szerint csak másnap reggel 8-9 körül kellett volna érkeznie de úgy döntött, hogy az egyik haverjával átugranak értem. Így egy rövid megálló után a Whataburger-ben (igen. ez a neve. gyorséttermi lánc, ami azt hiszem hogy csak Texasban létezik, ami nagy veszteség számotokra mivel egészen jó a kajájuk) olyan éjfél körülre haza is értünk (ja, persze David-et kidobtuk félúton) ééééés San Antonio City Limit-től én vezettem. Szóval VÉGRE elmondhatom magamról hogy vezettem egy igazi texasi truck-ot. Ami épp aktuálisan egy Gladis névre hallgató bíborvörös Ford Explorer Texas Edition (ami gyakorlatilag egyenlő azzal hogy baszott nagy és kétszer annyit fogyaszt mint bármi más normális autó) ami egyben életem első automata váltós vezetés élménye is volt. Hát. Mit ne mondjak. Unalmas. :D Rohadt egyszerű és unalmas az amerikai közlekedési táblák láttán meg néha úgy érzem, hogy simán hülyének nézik az embert pl amikor kereszteződésben a cseszett nagy betonfalra kirakják a táblát hogy nem mehetsz egyenesen csak balra meg jobbra... Tényleg? Pedig azt terveztem, hogy áthoppanálok a 9 és 3/4 vágányra a betonfalon keresztül. Oh Jesus! Egyébként jó élmény volt eltekintve attól, hogy ismét kiderült, hogy éltem párja tökéletesen tehetségtelen a navigáció tekintetében így kellett egy-két éles kanyart vennem hogy ne szalasszam el a megfelelő kijáratot stb.

A hálaadás tipikusan amerikaian telt. Hogyan máshogy, hiszen egy 25 főből álló kizárólag amerikaiakból álló tömeggel töltöttem, akik természetesen Terrell családja voltak. Unokatesó, nagybácsi, nagyszülők, szomszédok, minden amit el tudsz képzelni. A négy féle pite mellett persze kötelező tartozék volt a 15 kilós csirke, a töltelék, a cranberry-sauce és egyéb ínyencségek. Az egész napos zabálásnak köszönhetően pedig másnapra gyakorlatilag mindenkinek másnapra turkey-hangover-e lett ami azt jelentette hogy mozdulni alig bírtunk és mindenki eléggé érdekes gyomor működésről számolhatott be. De mondjuk ez nem nagyon akadályozott meg minket hogy este csapjunk egy kis kitérőt T-vel és elmenjünk Andy-vel és David-del a Hookah Café-ba ahol szerencsésen belefutottunk a fél volt gimnáziumi osztályába, mondjuk a legtöbbjüket ismerem de azért még mindig körbeölelgettem mindenkit gyorsan. Aztán ezt követően beájultunk az ágyba és másnap 10ig fel sem eszméltünk. A hétvége hátralévő részét gyakorlatilag lustasággal, vásárlással és kajálással töltöttük. Többek között elmentünk a kedvenc pizzázómba (Julian's) és a kedvenc kínai kajáldámba (Pei Wei) meg egy étterembe, aminek a nevére szégyen-gyalázat már nem emlékszem), ami állítólag az ország legjobb rántottcsirkéjét szolgálja fel. Volt egy óriási kép arról, ahogyan a KFC-s pasi falja a rántott csirkéjüket... hehe... :) Aztán persze vasárnap este vissza a mókuskerékbe még időben hogy mind a két gyereket megfürdessem és ágybadugjam.

És a Nook... szóval igen. Úgy döntöttem, hogy mivel olyan ügyes-okos kislány vagyok és spórolós meg hasonlók meglepem magamat egy kis gadget-tel, ami a Barnes&Nobles könyvesbolt-lánc Nook Tablet-je lett, ami történetesen nem csak ebook reader hanem lehet rajta netezni meg netflixet nézni (aki nem tudja mi ez utóbbi, annak azt mondom, hogy isten ajándéka az otthon ülő au paireknek. Tényleg. 8 dollárért havonta korlátlan instant streaming Tv Show-kra és filmekre, és mivel én Terrell-ét használom, így ingyen van... hehe... ) Szóval a kis drágám így néz ki:


Neve egyelőre nincs, T azt mondta lehetne Tabytha mivel egy Tablet de nekem ez annyira nem tetszik:) Holnap egyébként megyek az Austin Community College Student Recruitment irodájába regisztrálni magam a spring semester-re. Már alig váááárom!!!

És még valami amiről írni akartam:

Tanács leendő au pair-ek számára
Q: Válasszak-e családot akinek csecsemő korú gyereke van (1,5 év alatt)
A: Pro: hihetetlenül édesek, el fogsz olvadni a mosolyogtuk, a kacagásuktól, vagy ahogy az első pár hét után hozzádbújnak és körülírhatatlan élmény amikor látod az első lépéseit vagy hallod az első szavát és kétségtelen, hogy nem fog visszabeszélni vagy az idegeidre menni az állandó kérdéseivel vagy kötekedésével
Kontra: minden egyéb. Én imádom a baby girl-ömet, tényleg. Asha egy tündér. Tényleg. De néha meg tudok őrülni tőle. Mint pl ma reggel, amikor épp azt az új szokását gyakorolta rajtam két órán keresztül, hogy mindenért hisztizik, de nem sír, mint minden más normális gyerek, hanem teli tüdőből sikít. A fejem a végére már gyakorlatilag darabokban volt. Dehát részlet kérdés. Szóval hacsak nincs különleges vonzódásod a pici gyerekekhez, vagy rohadt sok gyakorlatod van velük (nekem is volt 150 óra, de úgy tűnik nem volt elég) akkor inkább várj egy másik ajánlatra, mert iszonyú sok meló.

Mára ennyi, így is elég hosszúra sikerült a bejegyzés. Elnézést érte. És végül, de nem utolsó sorban. A várva-várt képek! Nem túl sok, de majd készítek még párat nem sokára. Bár valószínűleg nem most hétvégén, mert a holnapi nap kivételével, amikor a kedves párom lesz oly kedves és meglátogat napközben mikor a kölykök nincsenek itthon, nincs szabadnapom a hétvégén mert anyu dolgozik. Jupí! Szóval KÉPEK:


Terrell-lel Barton Springs-nél


Itt épp megpillantotta az öreg bácsit tangában...


A szobám


A nappalim


Kilátás


Kilátás a teraszról


A kedvenc kutyám (a sajátom után) Jett (T kutyája :) és Cilla lába, hehe :) )


T próbálkozik kacsázni Barton Springs-nél


Üdvözlünk Texasban, ahol november végén még az emberek úsznak a folyóban...


... és ahol mindenki dzsip-pel vagy pick up-pal jár:)


T háza


Mert valakinek takarítani is kell... :)
Nos hát úgy tűnik, hogy mindig találok jobb elfoglaltságot mint a blog írása. Hehe. Elnézést mindenkitől de eléggé tele van az életem mindenfélével.

A hétköznapok eléggé unalmasan telnek és kétségtelenül több fizikai munkát végzek, mint a legtöbb au pair, mivel gyakorlatilag a gyerekeket alig látom így napközben én takarítom a házat. Igazából nem nagy kaland, csak mivel a ház nagy (három emelet) így időigényes. De még így is van kb 6 órám minden nap szabad napközben :)

Az első hétvégémet San Antonioban töltöttem a párommal, a családjával és a barátaival. Akkor éreztem úgy, hogy minden a helyén van. Furcsa volt, hogy autóval jött felvenni engem és nem a repülőtérre kellett kimenni elé, haha, de kellemesen furcsa ;) Szóval elmentünk kajálni, voltunk plázázni meg a kedvenc arts & crafts boltomban a Michaels-ben :) Aztán ez a hét kicsit hosszúra sikerült, ugyanis baby girl beteg. Köhög meg folyik az orra úgyhogy hazaküldték hamarabb kicsit a bölcsődéből mert hőemelkedése volt így kicsit több időt kellett töltenem a gyerekekkel mint általában, ami elsőre eléggé kemény volt, de aztán a hétvége alatt megszoktam, ugyanis a második hétvégémet "itthon" töltöttem. Anyu spa hétvégén volt a barátnőjével csütörtöktől szombatig, apu meg szombat-vasárnap elment maratont futni San Antonio-ba úgyhogy én voltam a fix ember itthon. Kellett az energia a kölykökhöz napi 12 órában de kibírtam valahogy, viszont kegyetlenül várom már, hogy péntek reggel legyen és jöjjön a kis drágám hogy felvegyen és együtt töltsük az egész hétvégét.

Tudom, tudom mindenki képeket vár, de sajnos még nem volt alkalmam rá, de ígérem most hétvégén elintézem :)

Egyébként annyira nem tudom, hogy mit írjak :) Úgy értem azt hiszem, hogy írnom kellene a helyről, Texasról, az életről itt, de mivel számomra egyik sem olyan nagy újdonság így nem igazán tudom miről kellene írnom :) Pénteken T átugrott Austin-ba (egy óra autóval San Antonio szóval nem vészes táv) hogy együtt ebédeljünk, lementünk a belvárosba ettem egy isteni csirke burgert az Opal Divine's-ban ahol a pincér egy oltári figura volt, 62 éves pasi hihetetlen dumával, szakadtunk a röhögéstől meg elmentünk a kedvenc kaja boltomba a Whole Foods-ba ahol felpakoltam minden földi jóval (tudom, tudom kaja benne van a fizetésemben, de én szeretek magamnak is venni dolgokat, úgy kevésbé érzem furán magam). Tegnap pedig megnyitottam a bankszámlámat a Chase-nél úgyhogy jövőhéten megjön az amerikai bankkártyám is hála a jó istennek. Közben elkezdtem a hajszát az egyetem ügyben is, de még egyelőre nincsenek nagyobb fejlemények.

De mára ennyi, mert éppen zeng a ház ugyanis vihar van. És ha Texasban vihar van, akkor kő kövön nem marad. Szó szerint :) Villámlás mennydörgés éjszakai sötétség. Yaaaayyyy!!!!

My life in Texas... part 1

Oké, szóval elöljáróban csak annyit mondanék: őszintén kívánom minden leendő au pairnek hogy legalább olyan jó családot találjon, mint én. Ebből már következtethettek, hogy habár csak két napja vagyok végre megint az Államokban, de imádom. Azt hiszem az életérzés akkor kapott el teljesen, mikor megérkezésem utáni másnap a család előző au pair-ével kiruccantunk a közeli Mall-ba. Mentünk az autóval a tipikusan amerikai kis utcákon, hallgattuk a country-t és sorra suhantak el mellettem a jól ismert üzletek. Akkor éreztem, hogy ó igen! Végre megint itt vagyok!

Na de kicsit bővebben a szituációmról és a családról.

Szóval péntek este negyed kilenckor érkeztem meg Austin-ba. A repülőutam simának volt tekinthető attól eltekintve, hogy a kedves Malév miatt körbe kellett futnom a Frankfurt-i repteret kétszer, mert hogy ők nem tudják kinyomtatni az összes boarding pass-omat, intézzem el magamnak az átszálláskor... jó. De mindegy is mert volt bő 4 órám Frankfurtban ami arra is elég volt, hogy összehaverkodjak öt amerikai sráccal a security check-kel. Először csak hallottam hogy a baseball-ról beszélgetnek meg hasonlók aztán valahogy belekeveredtem a beszélgetésbe és bandáztunk egy kicsit, kisült hogy a srácokhoz tartozó trendi kis fém bőröndök nem smink cuccot vagy a 007-es fegyverkészletét rejtik, hanem dob pedálokat és egyéb tartozékokat ugyanis egy Los Angeles-i rock zenekarral sikerült összehaverkodnom. Ezt igen jó jelnek ítéltem :) A srácok édik voltak majdnem elcsábultam egy facebook info cserére, de gondoltam még korai lenne elkezdeni, hehe. Ez után következett a 11 órás repülési maraton a Frankfurt-Houston táv keretein belül, ami egyébként nekem eddigi tapasztalataim egyik legrosszabb repülőútja volt (nem volt semmi kirívó, de a gép kb. egyfolytában enyhén rázkódott amivel már az idegeimre ment a végére) mindenesetre sikeresen földet értem Houstonban és szó szerint rohantam a bevándorlási hivatalhoz de így is egy tucat emberen kellett keresztül könyörögnöm magam, hogy elérjem a csatlakozásomat, deee sikerült! Így időben érkeztem Austin-ba ahol kis kóválygás után sikerült megtalálnom a fogadócsaládom apukáját, aki cuki kis rajzolt táblával várt engem, hehe. Első nap nem igazán történt semmi, azon kívül hogy beájultam az ágyamba ( jó kis puha-pihe, tipik amerikai) és álomba ájultam.

Akkor a szobámról és a házról.
A ház egy háromszintes kertesház olyan kilátással, aminek láttán először komolyan majdnem elsírtam magam. Egy folyó kanyarulatra néz és szó szerint gyakorlatilag karnyújtásnyira van. Apunak meg anyunak egy-egy Lexus dukál persze. A ház maga nagyon-nagyon szép, igényes blabla. Van saját szobám, ami mondjuk nincs túlzottan luxusra felszerelve, de határozottan barátságos és látok benne fantáziát VISZONT van egy nagyon frankó kádas, zuhany kabinos fürdőszobám és egy szép kis klasszikus gardróbom. Az előző au pair még mindig itt leledzik a következő két hétben ebből egyet dolgozik velem egyfajta betanításként egyet pedig még marad a pasija miatt. A csajszit Merary-nak hívják és nagyon aranyos. Annak ellenére, hogy van némi nyelvi korlát közöttünk (ő nem igazán beszél angolul, csak spanyolul) megértjük egymást. Voltunk már shoppingolni, kibeszéltük a pasiügyeinket satöbbi :)

A család nagyon kedves, aput különösen kedvelem, igazi kis állandóan dumáló poénkodós fajta, anyu is jófej bár kicsit visszafogottabb. A gyerekek cukik, a nagyobbik Aayan igazi örökmozgó de jól kijövünk, ma már kaptam jóéjt puszit is, a picúr Asha pedig hiper édes nagyon szép kislány ő még kicsit távolságtartó, de már nem nyafog ha felveszem vagy ha én maradok ott vele játszani. A család egyébként nagyon korrekt és kedves, sokat kérdezgetnek rólam, a családomról, T-ről (tudják hogy itt a barátom Texas-ban) nagyon kedvesek és nyitottak mindenre és gyakorlatilag szó szerint minden kiadásomat állják, legyen az a kedvenc samponom, kaja vagy a telefonkártya.

ó, és hogy a beosztásom? hahaha... szóval hétköznap a gyerekek kelnek fél 7kor, nekik kell csinálni reggelit meg elkészíteni őket a suliba, ahová apu viszi el őket 8-fél 9 körül, ahonnan nem is jönnek haza egészen fél 6 - 6-ig ameddig totálisan üres a lakás. szóval hazajönnek, kicsit játszanak, kajálnak, mesét néznek, majd 8kor irány az ágy. Nem túlzottan sok meló, mi? :) Oké napközben kell takarítanom meg mosnom, de 10 óra azért több mint elég rá, hehe. Hétvégén meg csak akkor dolgozom, ha anyu ügyel így nincs itthon egész hétvégén vagy ha valamelyik szülő nincs a városban, egyébként szabad vagyok mint a madár, ergo megyek T-hez San Antonio-ba.

Az élet szép. Hát felétek?:)

Üdvözlet

Texas-lány

2011. október 10., hétfő

5 nap és... / 5 days left

Szóval két perccel ezelőtt még volt bő két hetem a kiutazásig aztán körbenézek és már minden dobozokban vagy bőröndben van és már a fele ismeretségi körömtől könnyes búcsúval elköszöntem. Fura, mindenképpen fura. A családommal legutóbb egy ujjongó e-mailt váltottam mikor megkaptam a repülőjegyet azóta nem beszéltünk de már be vagyok zsongva kegyetlenül. Persze, bennem van a félsz, hogy mi lesz ha... de ismerve saját alkalmazkodó készségeimet, akaratosságomat és munkabírásomat tudom hogy menni fog. Ha tavaly kibírtam Allison-t akkor én mindent kibírok! :) És egy csodás év az én drága Texasomban...

Egyébként a csomagolással most egész jól állok az egyik táskám 16,8 a másik 20,2 kiló úgyhogy egész jók vagyunk. Most épp azon gondolkodám hogy kérjek-e vega kaját a gépre (rühellem a repülőgép kaját és annál nagyobb a sansz hogy kapok valami zöldség/gyümölcsöt). 5 nap múlva ilyenkor már majdnem ott vagyok!!! Áááá!:)

Szerintem legközelebb már vagy Ferihegyről vagy Texasból írok :)
Minden jót!

2011. október 1., szombat

Amikor minden felgyorsul...

Szóval azóta hogy legutóbb írtam gyakorlatilag minden ötezerszeresére gyorsult. Ugyanis már csütörtökön behívtak a nagykövetségre vízuminterjúra majd mindjárt MÁSNAP meg is érkezett DEBRECENBE a vízumom a kedves futárbácsi által és szintén aznap megérkezett a várva várt repülőjegyem is, úgyhogy október 28-án reggel 8kor indulok ferihegyről és mivel én kihagyom a tréninget egyből Austin-ba repülök. A Frankfurt Dallas közvetlen járatom 11 és fél óra lesz. Egyhuzamban!!! Ez lesz életem leghosszabb repülőútja, eddig a Houstoni vitte a pálmát de az "csak" 10 óra volt.

Már kezdek megkattanni. Komolyan :) Van 12 napom és még rengeteg elintéznivalóm. Többek között el kell mennem a NAV-hoz elintézni a TB ügyeimet meg hasonlók. Ehh. Na de végre megvettem az összes ajándékot a kiscsaládomnak. Apuéknak Magyarországos fotóalbum, díszcsomagolásos pirospaprika meg egy szép nagy doboz magyar bon-bon:) A gyerekeknek egy-egy kézzel kötött kismaci, egy-egy magyar meséskönyv angolul, a nagynak egy foglalkoztató színező meg persze CSOKI! :) Még vennem kell két üveg bort az én kis "amerikai családomnak" (párom szüleinek) és akkor készen is vagyunk.

A pakolás... hehe... hehehe... Hát már feladtam azt a küldetést, hogy befog férni minden cuccom egy bőröndbe úgyhogy befogtam a fesztiválos hátizsákomat a célra. Kissé megleszek rakodva. Egyébként már teljesen be vagyok zsongva.

12 nap!!!! 12 nap!!!!