2011. szeptember 17., szombat

#3

Mit is mondhatnék magamról? Júliusban töltöttem 22. életévemet. Egy kedves kis városkában élek Kelet-Magyarországon és totálisan szerelmes vagyok az utazásba. És a különböző kultúrákba. És az emberekbe. És a főzésbe. És az olvasásba. És a művészetbe. És a színházba. És... szóval sok dologba:) Egészen apró koromban kezdtem utazni (persze a szülőkkel) és már akkor megfertőződtem a szabadsággal és az utazással. Az első nagy utazásom 2010 május 30án kezdődött, amikor először léptem amerikai földre. A Camp Leaders nevezetű program résztvevője voltam, amikor is egy YMCA nyári táborban dolgoztam három hónapig mint konyhás kisasszony. No igen. Innen a főzés iránti szeretet. A mi táborunk kicsinek volt mondható, kb. 50 fős személyzettel és 120 gyerekkel. Hat másik emberrel dolgoztam napi 10 órában a konyhában. Oké, azt nem mondhatom hogy IMÁDTAM a munkámat, de idővel elkezdtem élvezni. És az emberek, akikkel dolgoztam fantasztikusak voltak. Máig ők az egyik legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Mit is mondhatnék még? Beleszerettem egy lökött amerikai fiúba, aki gyerekfelügyelő volt ebben a táborban és hát ez az, amiért én a következő évben még kétszer tettem tiszteletemet Texasban.

Januárban egy hónapra és Áprilisban négy hétre sikerült visszaverekednem magam hogy lássam a drága barátaimat és a páromat. Áldottam az eszemet, hogy olyan sok hosszú évig nem nyúltam a pénzemhez a bankban, mert így minden lelkiismeret furdalás (afelől, hogy kifosztom a szüleimet) nélkül vághattam neki a kalandnak. Rengeteg fantasztikus emberrel találkoztam és lett egy amerikai családom is, akiket rettenetesen szeretek. Az év nagy részében 10.000 km-re egymástól töltöttük az időt a párommal, de kisebb-nagyobb konfliktusokkal végül átvészeltük (Skype a barátod). Életében először 2011 júliusában Európába utazott, hogy megismerhesse Magyarországot, ahol élek, és tettünk még egy kis 10 napos kiruccanást Olaszországba is. Azt hiszem nem kell megemlítenem, hogy azok a napok, amikor együtt voltunk, voltak életem legjobb időszakai.

Szóval ezek után a kalandok után amikor bekerültem egy teljesen más kultúra mindennapjaiba rájöttem, hogy ez az, amit én tényleg akarok. Szóval megszállottként kezdtem valami opció után kutatni, hogy mégis hogy a viharban tudnám kivarázsolni magam a Szabadság Országába. Nem mondhatnám, hogy egyszerű volt... Próbáltam gyakornokságot, egyetemi ösztöndíjat, J1-es munkákat stb stb stb de végül valahogy az au pairségnél kötöttem ki. Van egy nagyon kedves barátom (Chris, akit ezúton is imádok) aki volt olyan drága, hogy felajánlott nekem egy munkalehetőséget San Antonioban, viszont ilyen-olyan okokból kifolyólag végül ezt nem sikerült megvalósítanunk. De ezek után feltöltöttem az önéletrajzomat a GreatAuPair.com nevezetű honlapra, ami tényleg óriási. Tudom, tudom reklám meg mi a fene, de akkor is. Rengeteg családdal léptem kapcsolatba a világ minden tájáról (értsd szó szerint. Távol Kelettől, Közel Keleten és Olaszországon át, Kanadán keresztül Amerikáig). Vannak olyan részei a honlapnak, amiket csak akkor vehetsz igénybe, ha fizetsz de én a totálisan ingyenes verzióját használtam a honlapnak. Rengeteg skype interjún mentem keresztül júliusban mi után egy nap ráakadtam egy szimpatikus család profiljára Austin-ból. Csupán egy órára San Antonio-tól, ahol az összes barátom és ismerősöm él, tudtam, hogy ez nekem KELL! A család nagyon-nagyon kedvesnek és szimpatikusnak tűnt. Orvos szülők, egy 4 éves picifiú és egy 8 hónapos kislány, akik hihetetlenül édesek. Már az első skype beszélgetés után totálisan beleszerelmesedtem az egész családba. Rettentően kedvesek, toleránsak, sokat viccelődtek szóval minden nagyon stimmelt velük. És most... úgy tűnik hogy 5 hét múlva nyakamba veszem a világot és részükké válok mindennapjaiknak, hogy segíthessek a gyerekekkel és a háztartással.

Hogy ezek után? Nos... majd meglátjuk. De addig is... Let's get this journey started!

5 megjegyzés:

Vivi írta...

Kedves Flo,
csak az imént akadtam rá a blogodra és magam sem tudom megmondani hogy miért, de a hideg futkosott a hátamon, miközben a soraidat olvastam - erre mondják azt, hogy "ezt nevezem"! :)
Sok sikert és kitartást az előkészületekhez, biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen évet fogsz tölteni Texasban ennél a családnál.
Szorgosan "követlek"!
Minden jót! Puszi, Vivi

Évi írta...

Szia!

Én is ma akadtam rá a blogodra. Pontosabban valamelyikben olvastam a hozzászólásod és aztán a profilodból jutottam el ide. :) Általában jó az arcmemóriám, de lehet, most csal. Kép alapján ismerős vagy. Véletlenül nem TÁG-os voltál? Én is debreceni vagyok amúgy. :) És a TÁG-ba jártam. Egyébként én is hű olvasód leszek. :)

Évi

Flo írta...

Évi: Igen, TÁG-os voltam, 2008ban érettségiztem. Sajnos én a profilképedből nem tudtam túl sokat kihámozni, úgyhogy nem tudtalak beazonosítani. De köszi az olvasást :)

Vivi: köszi szépen, én is nagyon remélem, hogy minden jól fog menni a családnál, meg utána is. Eléggé megszállott elképzelésem, hogy én hosszútávon tervezem a jövőmet "odaát" de majd meglátjuk hogy mi lesz belőle. :) sok szerencsét neked is Chicagoban!:) Úgy látom te is októberben repülsz, izgulhatunk együtt! :)

Vivi írta...

igen-igen, valahogy éreztem, hogy te nem csak egy évre tervezel odakint...hajrá!! ;)
Kevesebb, mint 3 hét és kezdődik az én kalandom is hmm...nem tagadom, baromira izgulok már. De igyekszem kihozni kint a legjobbat és legtöbbet ebből az egész dologból :)

Szilvi írta...

Szia Flo!
Én még csak most bukkantam Rád :) de érzem hogy követni foglak. Ahogy olvastam az első bejegyzéseid, úgy éreztem mintha én írtam volna. utazás=élet!!! Szurkolok, hogy minden összejöjjön :) de van egy olyan sejtésem, hogy te az a típusú ember vagy, aki a rosszban is rengeteg jót fog tudni találni. Remélem nem csak a blogodat követhetem majd, hanem a példádat is, és én is valóra tudom váltani az álmaimat, úgy ahogy te teszed most (persze még csak a családkeresésnél tartok, de bizakodom).
Minden jót,
Szilvi

Megjegyzés küldése