2011. december 20., kedd

...szóval hová lettek a küszöbök?

Na de tényleg. Feltűnt már bárki másnak, hogy az amerikai otthonokban nincsen küszöb? Sehol? Az eddig itt összesen itt töltött majd 6 hónap alatt megfordultam pár házban és az egyetlen hely ahol láttam küszöböt ( a bejárati ajtó kivételével) az az üzemi konyhánk fagyasztókamrája volt érthető okokból. Oké, ez lehet hogy csak nekem fura, de érdekes találom egyrészt hangszigetelési szempontból (gyakorlatilag azt is hallom, hogyha a szomszéd szobába a gyerek levegőt vesz) másrészt meg állandóan beszűrődik a fény éjszaka (mert hogy apu van amikor hajnali kettőig fenn van teljes díszkivilágításban). Na de túllépek ezen :)

Szóval huhh... rengeteg dolog történt, de kezdjük ott, ahol abba hagytam, múlthéten vasárnap megérkezett nagymami no.1. azaz apu anyukája némi gyerek gyömöszölésre és a kaja raktárak feltöltésére (számomra ehetetlen indiai vegetáriánus kaja, de nekem jó, mivel így legalább nem kellett főznöm egy hétig) nagymami, (vagy ahogy ő hívják "Ba" nem tudom ez az indiai (hindu?) megfelelője a nagymamának vagy csak családi megnevezés, de mind a két nagymamit így szólítják, szóval nagymami vasárnaptól szerda reggelig boldogított minket, aminek pozitívumát abban láttam, hogy reggelente felkelt kb akkor mikor a kölykök szóval nem kellett hatvan felé szakadnom hogy egyszerre etessem/öltöztessen/megfésüljem mind a két gyereket, hanem azért ő is besegített meg elbabázott Asha-val, negatívuma abban lelt, hogy a nap többi részét, mikor a gyerekek suliban/bölcsiben voltak ő itthon töltötte. Ergo kicsit korlátozva lettek a lehetőségeim a napom eltöltését illetően, mert hát csak nem vágódok be a TV elé egész napra ha itt császkál körülöttem nagymami úgyhogy gyakorlatilag hétfő-kedden a ház olyan sarkait is kitakarítottam, amikről eddig azt sem tudtam hogy létezik. Jól ki is fáradtam szerdára mikor is végre délelőtt 11-kor elhagyta a territóriumomat, hogy önkényes szabadnapnak nyilvánítottam a szerdát és nem csináltam az ég egyadta világon semmit (amúgy is kicsit abszurdnak tartom, hogy minden nap takarítok, de az ő szokásaik). Egyébként úgy tűnik hogy a megállás nélküli takarításnak és a folyamatos "segíthetek valamit" kérdéseknek meg lett az eredménye, ugyanis anyu mondta, hogy az anyósa csak azért felhívta másnap hogy elmondja mennyire kedves lány vagyok. Hát igen, mit tehetnék, egyszerűen ellenállhatatlan a kisugárzásom... ;)

A hét hátralévő része eléggé semmittevősen telt, szerda délután Aayen-nek valami tánc előadása volt ezért ő hamarabb hazajött a suliba, de igazából ha csak egy gyerekkel kell foglalkoznom, akkor nem gáz a helyzet. Ugye mivel meglehetősen hosszú karácsonyi szabadságot kapok (majdnem 10 napot december 23-tól január 2-ig) ami ugyan egyben az egyik "holiday week"-em is, de üsse kavics, már nagyon kell egy kis pihi, ezért egész hétvégén dolgoztam most. Abból a tekintetből annyira nem volt vészes, mint általában a melós hétvégék, hogy a városban voltak a szülők valamilyen barátai akiknek hasonló korú fiuk van, mint az enyém és gyakorlatilag egész hétvégén együtt lógtak, parkba mentek blablabla úgyhogy kvázi lefoglalták a családot így tudtam néha kicsit pihenni napközben. Szombaton pedig megérkezett a várva várt karácsonyi szeretetcsomagom a fekete postásbácsi által kikézbesítve egyenesen Magyarországról :) Volt benne minden földi jó a Balaton szeleten és mese kekszen keresztül a kedvenc magyar színházi magazinomon keresztül egészen az utat varázslatos módon túlélő hógömbing:) úgyhogy ez már önmagában feldobta a napomat. Vasárnap délután vásárolni mentünk családostól (anyu meg apu beruháztak egy-egy iPhone 4s-re karácsony alkalmából) meg beültünk szendvicsezni meg almáspitét enni, ahol eltöltöttünk cirka 3-4 órát, úgyhogy voltaképpen az a nap is gyorsan eltelt.

A tegnapi nap... huhh... reggel a hajamat téptem gyakorlatilag, ugyanis baby girl Asha újfent beteg és gyaníthatólag lázas volt (később a nap folyamán kiderült hogy fül gyulladása van - ennek ellenére ugyanúgy jár bölcsibe - fura) így hát úgy döntött hogy megörvendeztet azzal hogy a reggel rendelkezésünkre álló két és fél órát szó szerint végigvisítja. Öröm volt a háznál. Na de egyszer csak ők is elhagyták a házat (igen, elvitték betegen a gyereket a bölcsibe, én kérdeztem hogy nem akarják-e otthon hagyni és ugyan nem volt természetes a mosolyom, de azért komolyan gondoltam, hogy csak ne vigyék már a gyereket lázasan a bölcsibe, ugyanis pont volt egy ilyen élményem a bölcsődében dolgozós korszakomban és eléggé kegyetlen lázas gyereket pesztrálni bölcsiben... de ők elvitték én meg megvontam a vállam, az ő dolguk) ez után belevetettem magam a teendőkbe és miután kimostam/vasaltam/ágyneműt cseréltem/fürdő-gyerek- és hálószobát takarítottam nekiálltam megsütni az én kis drága linzerkarikáimat amiből csináltam egy-egy adagot a családnak meg Terrell-éknek. Úgyhogy cirka délután négyre le is tudtam ülni pihenni egy kicsit majd 5.20-kor haza is jött anyu a gyerekekkel az orvostól, ahol megállapították ugye, hogy Asha-nak fülgyulladása van, majd felírtak neki antibiotikumot és ennyi. Semmi társaságtól eltiltás mint pl Magyarországon no mindegy) A mai nap eléggé lazulósan telt. Asha szokás szerint korán kelt. Mellékesen megjegyzem mindazoknak akik csak azt látják hogy mennyi szünetem meg szabadidőm van hogy én minden reggel 5.40-kor kelek, mert Asha is akkor kel. Juhéj! Szóval a korán kelés ellenére eléggé gyorsan eltelt a reggel, Aayen egy kis varázsolós trükkel gyorsan betermelte a reggelit (Ááá... én nem hiszem el hogy el tudod tüntetni azt a sok gofrit a tányérodról mire 12-ig számolok...) - hál istennek nagy a versenyszellem benne - aztán márcsak apura vártunk plusz 30 percet, amikor már én is azon gondolkodtam hogy felmegyek megnézem már hogy egyáltalán felébredt-e. Tudom, tudom, nem kéne háborognom, mert mit tudom én, de "hivatalosan" 8kor megy el a gyerekekkel és mostanában rászokott arra, hogy 8.30-40 körül megy el és néha azért már számolom a perceket, hogy mikor tudok végre kicsit megreggelizni vagy leülni. Azért nem mindig egyszerű két 5 év alatti gyerekkel körbe-körbe rohangálni a házban. Napközben megfutottam a kötelező köröket, előkészítettem a ma éjjel érkező másik pár nagyszülőnek a vendégszobát, ott is ágyneműt cseréltem, mostam, hajtogattam, vasaltam aztán hál istennek ma kvázi későn érkeztek haza a gyerekek úgyhogy gyakorlatilag a fürdés-vacsora-tv hármas után már mehettek is ágyba. Most meg itt ülök a gép előtt és várom, hogy Terrell visszahívjon, mint ahogy ígérte... miért érzem hogy megint én fogom hívni, hehe :)

Más.
Szóval a hétvége során fény derült két vakációs tervre a család részéről. Egyrészt, hogy februárban valamikor elmennek meglátogatni egy hétre apu nővérét Californiába és viszik mind a két gyereket is magukkal, ami vagy egy ingyen utat jelent nekem Californiába (azért nem sírnék miatta) vagy egy plusz hét szabadságot ami szintén nem lenne nagy tragédia úgyhogy ezt illetően eléggé pozitív vagyok, csak nem tudom, hogy lehetne finoman utána járni, hogy mégis hogy tervezzek a dolgot illetően... talán majd, ha hazajöttem januárban.
A másik pedig, hogy márciusban 10 napra elutaznak a szülők egy esküvőre Indiába... no igen ám de a gyerekeket itthon hagyják. Úgyhogy gondolom vagy velem vagy nélkülem de Houston-ban fognak üdülni a gyerekek nagymaminál, legalábbis gondolom, hogy csak nem hagynak egyedül a két gyerekkel 10 napra. Remélem...

Szóval körülbelül ennyi a jelenlegi állás. Holnaptól beköszönt a téli szünet, aminek köszönhetően Aayen itthon lesz egész nap... de mondjuk még ő mindig a könnyebben kezelhető, na meg nagyszülők is itt lesznek ma éjjeltől úgyhogy csak nem lesz annyira vészes. De bárhogy is lesz, az hajt előre, hogy péntek délután 6-kor elhagyom a házat 10 gyerek, sírás és takarítás mentes napra! Ó istenem, de várom!

P.S. majdnem két hónapja Texasban. TE JÓ ÉG!

2011. december 11., vasárnap

Just be positive!

Huhh szoval hol is kezdjem. Mult heten szerdan Princess Asha egy eves lett amit dupla szulinapi bulival unnepeltunk. Egy volt a bolcsodeben egy meg itthon csaladi korben. Mondanom sem kell hogy folyt a csoki es a torta aminek koszonhetoen aznap ejjel korulbelul 3 orat sikerult aludnom mivel mind a ket gyereknek fajt a hasa egesz este. Ahhh... utalom a szulinapokat, hehe :) a het hatralevo resze onmagam osztonzesevel telt hogy nemileg pozitivabban lassam a helyzetet.

Igen, tudom, sokan biztos azt mondjatok hogy dehat nekem konnyebb mert itt van a baratom, de igazabol ez csak a hetvegeken segit, mert ugye masfel ora autoutra lakunk egymastol ugyhogy maskor nem tudunk talalkozni. A helyzet meg "itthon" nem mindig tojeletes. Na dehat melyik au pair csaladnal az. A hetkoznapokon igazabolsok bajom nincs a gyerekekkel , a fiu kicsit szofogadatlan es neha kozelharcot kell vivni vele hogy reggel elkeszuljon a kislany meg ujabban raszokott a hobbiszintu visitasra de egyebkent annyira nem problemasak. Reggel meg este toltok veluk 5-6 oratosszesen ami azert nem tul szornyu. Az en esetemben a "problemat" ket dolog okozza. Egyreszt hogy a csalad nem mindig tartja be a heti masfel nap kotelezo day offot igy esett peldaul az hogy mult heten a megengedheto 45 ora helyett laza 65 orat dolgoztam mivel szombat vasarnap reggel estig muszakban voltam. Megkell hogy jegyezzem mondjuk hogy resze a dolognak. Hogy karacsonyra es halaadasra is kaptam kulonleges szabadsagot de valahogy az embernek ez kimarad az emlekezetebol mikor 12 napot egy huzamba vegigdolgozik megallas nelkul. Plane hogy itt a kettes problema ami ugye ugy hangzik hogy annak ellenere,hogy napkozben eleg sok szabad idom van (altalaban napi 6 oram van szabad) nem igazan tudom kihasznalni ugyanis a haz kint van Austin kulvarosaban, ahol gayjan hogy nincs tomegkozlekedes de a lakohazakon kivul semmi sincs es hat autom meg nincs mert a csaladnak ket kocsija van azt meg a szulok hasznaljak. Igy gyakorlatilag napi hat oran keresztul nem csinalok az eg egy adta vilagon semmit. Tenyleg semmit ami engem rettenetesen frusztral. Aki jobban ismer egy kicsit tudja hogy en elegge nyuzsgo tipus vagyok. Imadok emberek kozott lenni es mindig csinalni valamit. Ezert jartam ket szakra az egyetemre es ezert volt mindig munkam is mellette minimum egy de valamikor ketto. Es ez hogy most meg naphosszat ulok bezarva egy hazba es nem csinalok semmit elegge depresszivve tesz.

No de sebaj kidolgoztam magamnak egy kis napirendet amivel eltudom utni a hetkoznapokat addig amig el nem kezdek vegre egyetemre jarni januarbanmeg teleragasztgattam a szobamat meg a furdoszobamat kis inspiralo idezettekkel meg kepekkel ami egyelore ugy tunik hogy elegge hatasos

Aztan meg ahetvege is egeszen feldobta a hangulatomat :) ugyanis vegre kiszabadultam. Terrell szombat reggel 10kor vett fel ahonnan egy nagy karacsonyi bevasarlasba vetettuk magunkat majd nemi vacsora es filmnezes utan sikerult egy kis hazibulit osszeszervezni Terrellekhez ami ellege jol sikerult. Hajnali negykor vegre sikerult is lefekudni aludni miutan vegigneztem 3 beerpong meccset valamint szemtanuja voltam annak hogy a kedves parom es ket baratja hogyan tancol egy lakotelep kozepen az autoja tetejen a max hangerore felcsavart "I'm sexy and I know it" szamra. Mondanom sem kell en sirva rohogtem rajtuk es csak azert nem keezult kep a produkciorol mert a lakokozosseg securitys bacsija jott es finoman elkuldott minket a fenebe.

Szoval most vasarnap este van. Itthon ulok a szobamban es lefekveshez keszulok mivel 5:55korkeles van a baby girl miatt. A het elejen mavalkezdodoleg egyebkent itt van apu anyukaja ami egyelore nem tudom hogy jo e vagy sem de ma arra jottem haza hogy elkezdett mosni helyettem meg kitakaraitani a vendegszobat ami azert nem volt meg kesz mert en ugy tudtam hogy csak holnap jon... na de mindegy majd meglatjuk ezt is kibirjuk. Holnap uj nap lesz es penteken megint talalkozom kicsi parommal aki atruccan meglatogatni napkozben hogy egyutt ebedeljunk meg felvegyuk a papirjaimat az egyetemet. Mara ennyit. Minden jot nektek Texasbol

2011. október 15., szombat

Hálaadás, Nook és csecsemők

Szóval huhh...

a Hálaadásos hosszú hétvégém igazán jól jött. Tényleg. Kissé ki tudnak facsarni a hétköznapok. Minden reggel 6.02-kor kelni felrobogni a kiscsajért (néha korábban ha hallom, hogy felsír) aztán 8.15-re összeimádkozni mind a két gyereket hogy sulira készek legyenek majd 11-12ig körbe takarítgatni a ház szerény méreteit. Aztán 6ra hazaesnek a kölykök, beléjük tukmálni a vacsorát, minden második nap megfürdetni őket, a fiúnak bekapcsolni az éppen kedvéhez illő mese sorozatot, mely általában Super Why, Dora the Explorer, Special Agent OSO vagy Go, Diego, Go. A kiscsaj ágyba megy 7.30-8 között a fiúcska 8.30kor ééés kezdődik elölről. :)

No de hagyjuk is ezt, szóval a hálaadás szünet. Szerda este háromnegyed kilenckor mikor már a gyerekek és apu elhagyta a házat (Houstonba utaztak a hétvégére) meglepetés szerűen felhívott a kicsi párom, hogy úton van Austin-ba hogy felvegyen. A megbeszélés szerint csak másnap reggel 8-9 körül kellett volna érkeznie de úgy döntött, hogy az egyik haverjával átugranak értem. Így egy rövid megálló után a Whataburger-ben (igen. ez a neve. gyorséttermi lánc, ami azt hiszem hogy csak Texasban létezik, ami nagy veszteség számotokra mivel egészen jó a kajájuk) olyan éjfél körülre haza is értünk (ja, persze David-et kidobtuk félúton) ééééés San Antonio City Limit-től én vezettem. Szóval VÉGRE elmondhatom magamról hogy vezettem egy igazi texasi truck-ot. Ami épp aktuálisan egy Gladis névre hallgató bíborvörös Ford Explorer Texas Edition (ami gyakorlatilag egyenlő azzal hogy baszott nagy és kétszer annyit fogyaszt mint bármi más normális autó) ami egyben életem első automata váltós vezetés élménye is volt. Hát. Mit ne mondjak. Unalmas. :D Rohadt egyszerű és unalmas az amerikai közlekedési táblák láttán meg néha úgy érzem, hogy simán hülyének nézik az embert pl amikor kereszteződésben a cseszett nagy betonfalra kirakják a táblát hogy nem mehetsz egyenesen csak balra meg jobbra... Tényleg? Pedig azt terveztem, hogy áthoppanálok a 9 és 3/4 vágányra a betonfalon keresztül. Oh Jesus! Egyébként jó élmény volt eltekintve attól, hogy ismét kiderült, hogy éltem párja tökéletesen tehetségtelen a navigáció tekintetében így kellett egy-két éles kanyart vennem hogy ne szalasszam el a megfelelő kijáratot stb.

A hálaadás tipikusan amerikaian telt. Hogyan máshogy, hiszen egy 25 főből álló kizárólag amerikaiakból álló tömeggel töltöttem, akik természetesen Terrell családja voltak. Unokatesó, nagybácsi, nagyszülők, szomszédok, minden amit el tudsz képzelni. A négy féle pite mellett persze kötelező tartozék volt a 15 kilós csirke, a töltelék, a cranberry-sauce és egyéb ínyencségek. Az egész napos zabálásnak köszönhetően pedig másnapra gyakorlatilag mindenkinek másnapra turkey-hangover-e lett ami azt jelentette hogy mozdulni alig bírtunk és mindenki eléggé érdekes gyomor működésről számolhatott be. De mondjuk ez nem nagyon akadályozott meg minket hogy este csapjunk egy kis kitérőt T-vel és elmenjünk Andy-vel és David-del a Hookah Café-ba ahol szerencsésen belefutottunk a fél volt gimnáziumi osztályába, mondjuk a legtöbbjüket ismerem de azért még mindig körbeölelgettem mindenkit gyorsan. Aztán ezt követően beájultunk az ágyba és másnap 10ig fel sem eszméltünk. A hétvége hátralévő részét gyakorlatilag lustasággal, vásárlással és kajálással töltöttük. Többek között elmentünk a kedvenc pizzázómba (Julian's) és a kedvenc kínai kajáldámba (Pei Wei) meg egy étterembe, aminek a nevére szégyen-gyalázat már nem emlékszem), ami állítólag az ország legjobb rántottcsirkéjét szolgálja fel. Volt egy óriási kép arról, ahogyan a KFC-s pasi falja a rántott csirkéjüket... hehe... :) Aztán persze vasárnap este vissza a mókuskerékbe még időben hogy mind a két gyereket megfürdessem és ágybadugjam.

És a Nook... szóval igen. Úgy döntöttem, hogy mivel olyan ügyes-okos kislány vagyok és spórolós meg hasonlók meglepem magamat egy kis gadget-tel, ami a Barnes&Nobles könyvesbolt-lánc Nook Tablet-je lett, ami történetesen nem csak ebook reader hanem lehet rajta netezni meg netflixet nézni (aki nem tudja mi ez utóbbi, annak azt mondom, hogy isten ajándéka az otthon ülő au paireknek. Tényleg. 8 dollárért havonta korlátlan instant streaming Tv Show-kra és filmekre, és mivel én Terrell-ét használom, így ingyen van... hehe... ) Szóval a kis drágám így néz ki:


Neve egyelőre nincs, T azt mondta lehetne Tabytha mivel egy Tablet de nekem ez annyira nem tetszik:) Holnap egyébként megyek az Austin Community College Student Recruitment irodájába regisztrálni magam a spring semester-re. Már alig váááárom!!!

És még valami amiről írni akartam:

Tanács leendő au pair-ek számára
Q: Válasszak-e családot akinek csecsemő korú gyereke van (1,5 év alatt)
A: Pro: hihetetlenül édesek, el fogsz olvadni a mosolyogtuk, a kacagásuktól, vagy ahogy az első pár hét után hozzádbújnak és körülírhatatlan élmény amikor látod az első lépéseit vagy hallod az első szavát és kétségtelen, hogy nem fog visszabeszélni vagy az idegeidre menni az állandó kérdéseivel vagy kötekedésével
Kontra: minden egyéb. Én imádom a baby girl-ömet, tényleg. Asha egy tündér. Tényleg. De néha meg tudok őrülni tőle. Mint pl ma reggel, amikor épp azt az új szokását gyakorolta rajtam két órán keresztül, hogy mindenért hisztizik, de nem sír, mint minden más normális gyerek, hanem teli tüdőből sikít. A fejem a végére már gyakorlatilag darabokban volt. Dehát részlet kérdés. Szóval hacsak nincs különleges vonzódásod a pici gyerekekhez, vagy rohadt sok gyakorlatod van velük (nekem is volt 150 óra, de úgy tűnik nem volt elég) akkor inkább várj egy másik ajánlatra, mert iszonyú sok meló.

Mára ennyi, így is elég hosszúra sikerült a bejegyzés. Elnézést érte. És végül, de nem utolsó sorban. A várva-várt képek! Nem túl sok, de majd készítek még párat nem sokára. Bár valószínűleg nem most hétvégén, mert a holnapi nap kivételével, amikor a kedves párom lesz oly kedves és meglátogat napközben mikor a kölykök nincsenek itthon, nincs szabadnapom a hétvégén mert anyu dolgozik. Jupí! Szóval KÉPEK:


Terrell-lel Barton Springs-nél


Itt épp megpillantotta az öreg bácsit tangában...


A szobám


A nappalim


Kilátás


Kilátás a teraszról


A kedvenc kutyám (a sajátom után) Jett (T kutyája :) és Cilla lába, hehe :) )


T próbálkozik kacsázni Barton Springs-nél


Üdvözlünk Texasban, ahol november végén még az emberek úsznak a folyóban...


... és ahol mindenki dzsip-pel vagy pick up-pal jár:)


T háza


Mert valakinek takarítani is kell... :)
Nos hát úgy tűnik, hogy mindig találok jobb elfoglaltságot mint a blog írása. Hehe. Elnézést mindenkitől de eléggé tele van az életem mindenfélével.

A hétköznapok eléggé unalmasan telnek és kétségtelenül több fizikai munkát végzek, mint a legtöbb au pair, mivel gyakorlatilag a gyerekeket alig látom így napközben én takarítom a házat. Igazából nem nagy kaland, csak mivel a ház nagy (három emelet) így időigényes. De még így is van kb 6 órám minden nap szabad napközben :)

Az első hétvégémet San Antonioban töltöttem a párommal, a családjával és a barátaival. Akkor éreztem úgy, hogy minden a helyén van. Furcsa volt, hogy autóval jött felvenni engem és nem a repülőtérre kellett kimenni elé, haha, de kellemesen furcsa ;) Szóval elmentünk kajálni, voltunk plázázni meg a kedvenc arts & crafts boltomban a Michaels-ben :) Aztán ez a hét kicsit hosszúra sikerült, ugyanis baby girl beteg. Köhög meg folyik az orra úgyhogy hazaküldték hamarabb kicsit a bölcsődéből mert hőemelkedése volt így kicsit több időt kellett töltenem a gyerekekkel mint általában, ami elsőre eléggé kemény volt, de aztán a hétvége alatt megszoktam, ugyanis a második hétvégémet "itthon" töltöttem. Anyu spa hétvégén volt a barátnőjével csütörtöktől szombatig, apu meg szombat-vasárnap elment maratont futni San Antonio-ba úgyhogy én voltam a fix ember itthon. Kellett az energia a kölykökhöz napi 12 órában de kibírtam valahogy, viszont kegyetlenül várom már, hogy péntek reggel legyen és jöjjön a kis drágám hogy felvegyen és együtt töltsük az egész hétvégét.

Tudom, tudom mindenki képeket vár, de sajnos még nem volt alkalmam rá, de ígérem most hétvégén elintézem :)

Egyébként annyira nem tudom, hogy mit írjak :) Úgy értem azt hiszem, hogy írnom kellene a helyről, Texasról, az életről itt, de mivel számomra egyik sem olyan nagy újdonság így nem igazán tudom miről kellene írnom :) Pénteken T átugrott Austin-ba (egy óra autóval San Antonio szóval nem vészes táv) hogy együtt ebédeljünk, lementünk a belvárosba ettem egy isteni csirke burgert az Opal Divine's-ban ahol a pincér egy oltári figura volt, 62 éves pasi hihetetlen dumával, szakadtunk a röhögéstől meg elmentünk a kedvenc kaja boltomba a Whole Foods-ba ahol felpakoltam minden földi jóval (tudom, tudom kaja benne van a fizetésemben, de én szeretek magamnak is venni dolgokat, úgy kevésbé érzem furán magam). Tegnap pedig megnyitottam a bankszámlámat a Chase-nél úgyhogy jövőhéten megjön az amerikai bankkártyám is hála a jó istennek. Közben elkezdtem a hajszát az egyetem ügyben is, de még egyelőre nincsenek nagyobb fejlemények.

De mára ennyi, mert éppen zeng a ház ugyanis vihar van. És ha Texasban vihar van, akkor kő kövön nem marad. Szó szerint :) Villámlás mennydörgés éjszakai sötétség. Yaaaayyyy!!!!

My life in Texas... part 1

Oké, szóval elöljáróban csak annyit mondanék: őszintén kívánom minden leendő au pairnek hogy legalább olyan jó családot találjon, mint én. Ebből már következtethettek, hogy habár csak két napja vagyok végre megint az Államokban, de imádom. Azt hiszem az életérzés akkor kapott el teljesen, mikor megérkezésem utáni másnap a család előző au pair-ével kiruccantunk a közeli Mall-ba. Mentünk az autóval a tipikusan amerikai kis utcákon, hallgattuk a country-t és sorra suhantak el mellettem a jól ismert üzletek. Akkor éreztem, hogy ó igen! Végre megint itt vagyok!

Na de kicsit bővebben a szituációmról és a családról.

Szóval péntek este negyed kilenckor érkeztem meg Austin-ba. A repülőutam simának volt tekinthető attól eltekintve, hogy a kedves Malév miatt körbe kellett futnom a Frankfurt-i repteret kétszer, mert hogy ők nem tudják kinyomtatni az összes boarding pass-omat, intézzem el magamnak az átszálláskor... jó. De mindegy is mert volt bő 4 órám Frankfurtban ami arra is elég volt, hogy összehaverkodjak öt amerikai sráccal a security check-kel. Először csak hallottam hogy a baseball-ról beszélgetnek meg hasonlók aztán valahogy belekeveredtem a beszélgetésbe és bandáztunk egy kicsit, kisült hogy a srácokhoz tartozó trendi kis fém bőröndök nem smink cuccot vagy a 007-es fegyverkészletét rejtik, hanem dob pedálokat és egyéb tartozékokat ugyanis egy Los Angeles-i rock zenekarral sikerült összehaverkodnom. Ezt igen jó jelnek ítéltem :) A srácok édik voltak majdnem elcsábultam egy facebook info cserére, de gondoltam még korai lenne elkezdeni, hehe. Ez után következett a 11 órás repülési maraton a Frankfurt-Houston táv keretein belül, ami egyébként nekem eddigi tapasztalataim egyik legrosszabb repülőútja volt (nem volt semmi kirívó, de a gép kb. egyfolytában enyhén rázkódott amivel már az idegeimre ment a végére) mindenesetre sikeresen földet értem Houstonban és szó szerint rohantam a bevándorlási hivatalhoz de így is egy tucat emberen kellett keresztül könyörögnöm magam, hogy elérjem a csatlakozásomat, deee sikerült! Így időben érkeztem Austin-ba ahol kis kóválygás után sikerült megtalálnom a fogadócsaládom apukáját, aki cuki kis rajzolt táblával várt engem, hehe. Első nap nem igazán történt semmi, azon kívül hogy beájultam az ágyamba ( jó kis puha-pihe, tipik amerikai) és álomba ájultam.

Akkor a szobámról és a házról.
A ház egy háromszintes kertesház olyan kilátással, aminek láttán először komolyan majdnem elsírtam magam. Egy folyó kanyarulatra néz és szó szerint gyakorlatilag karnyújtásnyira van. Apunak meg anyunak egy-egy Lexus dukál persze. A ház maga nagyon-nagyon szép, igényes blabla. Van saját szobám, ami mondjuk nincs túlzottan luxusra felszerelve, de határozottan barátságos és látok benne fantáziát VISZONT van egy nagyon frankó kádas, zuhany kabinos fürdőszobám és egy szép kis klasszikus gardróbom. Az előző au pair még mindig itt leledzik a következő két hétben ebből egyet dolgozik velem egyfajta betanításként egyet pedig még marad a pasija miatt. A csajszit Merary-nak hívják és nagyon aranyos. Annak ellenére, hogy van némi nyelvi korlát közöttünk (ő nem igazán beszél angolul, csak spanyolul) megértjük egymást. Voltunk már shoppingolni, kibeszéltük a pasiügyeinket satöbbi :)

A család nagyon kedves, aput különösen kedvelem, igazi kis állandóan dumáló poénkodós fajta, anyu is jófej bár kicsit visszafogottabb. A gyerekek cukik, a nagyobbik Aayan igazi örökmozgó de jól kijövünk, ma már kaptam jóéjt puszit is, a picúr Asha pedig hiper édes nagyon szép kislány ő még kicsit távolságtartó, de már nem nyafog ha felveszem vagy ha én maradok ott vele játszani. A család egyébként nagyon korrekt és kedves, sokat kérdezgetnek rólam, a családomról, T-ről (tudják hogy itt a barátom Texas-ban) nagyon kedvesek és nyitottak mindenre és gyakorlatilag szó szerint minden kiadásomat állják, legyen az a kedvenc samponom, kaja vagy a telefonkártya.

ó, és hogy a beosztásom? hahaha... szóval hétköznap a gyerekek kelnek fél 7kor, nekik kell csinálni reggelit meg elkészíteni őket a suliba, ahová apu viszi el őket 8-fél 9 körül, ahonnan nem is jönnek haza egészen fél 6 - 6-ig ameddig totálisan üres a lakás. szóval hazajönnek, kicsit játszanak, kajálnak, mesét néznek, majd 8kor irány az ágy. Nem túlzottan sok meló, mi? :) Oké napközben kell takarítanom meg mosnom, de 10 óra azért több mint elég rá, hehe. Hétvégén meg csak akkor dolgozom, ha anyu ügyel így nincs itthon egész hétvégén vagy ha valamelyik szülő nincs a városban, egyébként szabad vagyok mint a madár, ergo megyek T-hez San Antonio-ba.

Az élet szép. Hát felétek?:)

Üdvözlet

Texas-lány

2011. október 10., hétfő

5 nap és... / 5 days left

Szóval két perccel ezelőtt még volt bő két hetem a kiutazásig aztán körbenézek és már minden dobozokban vagy bőröndben van és már a fele ismeretségi körömtől könnyes búcsúval elköszöntem. Fura, mindenképpen fura. A családommal legutóbb egy ujjongó e-mailt váltottam mikor megkaptam a repülőjegyet azóta nem beszéltünk de már be vagyok zsongva kegyetlenül. Persze, bennem van a félsz, hogy mi lesz ha... de ismerve saját alkalmazkodó készségeimet, akaratosságomat és munkabírásomat tudom hogy menni fog. Ha tavaly kibírtam Allison-t akkor én mindent kibírok! :) És egy csodás év az én drága Texasomban...

Egyébként a csomagolással most egész jól állok az egyik táskám 16,8 a másik 20,2 kiló úgyhogy egész jók vagyunk. Most épp azon gondolkodám hogy kérjek-e vega kaját a gépre (rühellem a repülőgép kaját és annál nagyobb a sansz hogy kapok valami zöldség/gyümölcsöt). 5 nap múlva ilyenkor már majdnem ott vagyok!!! Áááá!:)

Szerintem legközelebb már vagy Ferihegyről vagy Texasból írok :)
Minden jót!

2011. október 1., szombat

Amikor minden felgyorsul...

Szóval azóta hogy legutóbb írtam gyakorlatilag minden ötezerszeresére gyorsult. Ugyanis már csütörtökön behívtak a nagykövetségre vízuminterjúra majd mindjárt MÁSNAP meg is érkezett DEBRECENBE a vízumom a kedves futárbácsi által és szintén aznap megérkezett a várva várt repülőjegyem is, úgyhogy október 28-án reggel 8kor indulok ferihegyről és mivel én kihagyom a tréninget egyből Austin-ba repülök. A Frankfurt Dallas közvetlen járatom 11 és fél óra lesz. Egyhuzamban!!! Ez lesz életem leghosszabb repülőútja, eddig a Houstoni vitte a pálmát de az "csak" 10 óra volt.

Már kezdek megkattanni. Komolyan :) Van 12 napom és még rengeteg elintéznivalóm. Többek között el kell mennem a NAV-hoz elintézni a TB ügyeimet meg hasonlók. Ehh. Na de végre megvettem az összes ajándékot a kiscsaládomnak. Apuéknak Magyarországos fotóalbum, díszcsomagolásos pirospaprika meg egy szép nagy doboz magyar bon-bon:) A gyerekeknek egy-egy kézzel kötött kismaci, egy-egy magyar meséskönyv angolul, a nagynak egy foglalkoztató színező meg persze CSOKI! :) Még vennem kell két üveg bort az én kis "amerikai családomnak" (párom szüleinek) és akkor készen is vagyunk.

A pakolás... hehe... hehehe... Hát már feladtam azt a küldetést, hogy befog férni minden cuccom egy bőröndbe úgyhogy befogtam a fesztiválos hátizsákomat a célra. Kissé megleszek rakodva. Egyébként már teljesen be vagyok zsongva.

12 nap!!!! 12 nap!!!!

2011. szeptember 22., csütörtök

nemzetközi jogsi és vízumpapírok

Igen, igen, jól gondoljátok, sikeresen megkaptam mind a kettőt végre valahára :) Az előbbi múlt hét csütörtökön utóbbi tegnap érkezett meg hozzám minek folytán már jövőhéten megyek is a nagykövetségre hogy szert tegyek egy újabb szép kis vízumra az útlevelembe :) Aztán meg... irány Texas! Körülírni nem tudom azt az elképesztő izgatottságot ami bennem van. Olyan régóta terveztem, hogy kimegyek (és ezúttal kint is maradok egy jó időre) annyit küzdöttem érte és lám...! Pár nap és ott leszek! Páromnak Austin-i ismerősei már elkezdtek felvenni facebookra és megbeszélni velem különböző "randikat", hogy hova visznek majd meg stb. :) A családom egyébként jelenleg Franciaországban van, nyaralnak :) Ha lenne pénzem rá, komolyan átugrottam volna Párizsba találkozni velük, amúgy is imádom azt a várost.

Egyébként jelenleg egyszerre próbálok begyömöszölni mindent egy bőröndbe amit a következő egy évben szeretnék magammal vinni - Mission Impossible ( kép lejjebb - igen, újfent rájöttem hogy heveny cipő mániám van. Hogy lehetett ez titok előttem 22 évig?), másrészt kiköltözni az albérletemből aminek következtében nem hogy csak dobozok vannak mindenütt, de a bőröndbe szánt cuccaim is szanaszét hevernek. Van egy halvány segédfogalmam, hogy nem fogok egyébként beférni abba az egy bőröndbe, pláne hogy a kézitáskám nem igazán gigantikus méretű, de nem ismerek lehetetlent!

A bölcsődében a gyakorlatom nagyszerűen megy attól eltekintve hogy olyan mértékben hulla vagyok mindig munka után hogy az valami káprázatos. Állítom, hogy a 3 év alatti gyerekek gyorsabban tudnak közlekedni a fénysebességnél. Komolyan. Csak nézd meg egyszer. Az egyik pillanatban még segít neked tolni a picúr babakocsiját két másodperccel később pedig már félig a kerítésen lógva ismerkedik egy random idős férfival. Cuki, mi? :) Egyébként teljesen bele vagyok szerelmesedve a kis drága 14 hónapos casanova-mba. Mellesleg a sors furcsa fintorából fakadóan ő is indiai, mint a fogadócsaládom és angolul kell beszélni hozzá, úgyhogy legalább belejövök, mert úgy is lesz egy 8 hónapos baby girl-öm a kinti családomnál :) (kép szintén lejjebb a kis szívtipróról)

Ha végre megkapom a vízumomat (és végre megkapom a repülőjegyemet) akkor még írok :)
Minden jót addig is minden leendő, jelenlegi és volt au pair-nek! :)


2011. szeptember 17., szombat

#3

Mit is mondhatnék magamról? Júliusban töltöttem 22. életévemet. Egy kedves kis városkában élek Kelet-Magyarországon és totálisan szerelmes vagyok az utazásba. És a különböző kultúrákba. És az emberekbe. És a főzésbe. És az olvasásba. És a művészetbe. És a színházba. És... szóval sok dologba:) Egészen apró koromban kezdtem utazni (persze a szülőkkel) és már akkor megfertőződtem a szabadsággal és az utazással. Az első nagy utazásom 2010 május 30án kezdődött, amikor először léptem amerikai földre. A Camp Leaders nevezetű program résztvevője voltam, amikor is egy YMCA nyári táborban dolgoztam három hónapig mint konyhás kisasszony. No igen. Innen a főzés iránti szeretet. A mi táborunk kicsinek volt mondható, kb. 50 fős személyzettel és 120 gyerekkel. Hat másik emberrel dolgoztam napi 10 órában a konyhában. Oké, azt nem mondhatom hogy IMÁDTAM a munkámat, de idővel elkezdtem élvezni. És az emberek, akikkel dolgoztam fantasztikusak voltak. Máig ők az egyik legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Mit is mondhatnék még? Beleszerettem egy lökött amerikai fiúba, aki gyerekfelügyelő volt ebben a táborban és hát ez az, amiért én a következő évben még kétszer tettem tiszteletemet Texasban.

Januárban egy hónapra és Áprilisban négy hétre sikerült visszaverekednem magam hogy lássam a drága barátaimat és a páromat. Áldottam az eszemet, hogy olyan sok hosszú évig nem nyúltam a pénzemhez a bankban, mert így minden lelkiismeret furdalás (afelől, hogy kifosztom a szüleimet) nélkül vághattam neki a kalandnak. Rengeteg fantasztikus emberrel találkoztam és lett egy amerikai családom is, akiket rettenetesen szeretek. Az év nagy részében 10.000 km-re egymástól töltöttük az időt a párommal, de kisebb-nagyobb konfliktusokkal végül átvészeltük (Skype a barátod). Életében először 2011 júliusában Európába utazott, hogy megismerhesse Magyarországot, ahol élek, és tettünk még egy kis 10 napos kiruccanást Olaszországba is. Azt hiszem nem kell megemlítenem, hogy azok a napok, amikor együtt voltunk, voltak életem legjobb időszakai.

Szóval ezek után a kalandok után amikor bekerültem egy teljesen más kultúra mindennapjaiba rájöttem, hogy ez az, amit én tényleg akarok. Szóval megszállottként kezdtem valami opció után kutatni, hogy mégis hogy a viharban tudnám kivarázsolni magam a Szabadság Országába. Nem mondhatnám, hogy egyszerű volt... Próbáltam gyakornokságot, egyetemi ösztöndíjat, J1-es munkákat stb stb stb de végül valahogy az au pairségnél kötöttem ki. Van egy nagyon kedves barátom (Chris, akit ezúton is imádok) aki volt olyan drága, hogy felajánlott nekem egy munkalehetőséget San Antonioban, viszont ilyen-olyan okokból kifolyólag végül ezt nem sikerült megvalósítanunk. De ezek után feltöltöttem az önéletrajzomat a GreatAuPair.com nevezetű honlapra, ami tényleg óriási. Tudom, tudom reklám meg mi a fene, de akkor is. Rengeteg családdal léptem kapcsolatba a világ minden tájáról (értsd szó szerint. Távol Kelettől, Közel Keleten és Olaszországon át, Kanadán keresztül Amerikáig). Vannak olyan részei a honlapnak, amiket csak akkor vehetsz igénybe, ha fizetsz de én a totálisan ingyenes verzióját használtam a honlapnak. Rengeteg skype interjún mentem keresztül júliusban mi után egy nap ráakadtam egy szimpatikus család profiljára Austin-ból. Csupán egy órára San Antonio-tól, ahol az összes barátom és ismerősöm él, tudtam, hogy ez nekem KELL! A család nagyon-nagyon kedvesnek és szimpatikusnak tűnt. Orvos szülők, egy 4 éves picifiú és egy 8 hónapos kislány, akik hihetetlenül édesek. Már az első skype beszélgetés után totálisan beleszerelmesedtem az egész családba. Rettentően kedvesek, toleránsak, sokat viccelődtek szóval minden nagyon stimmelt velük. És most... úgy tűnik hogy 5 hét múlva nyakamba veszem a világot és részükké válok mindennapjaiknak, hogy segíthessek a gyerekekkel és a háztartással.

Hogy ezek után? Nos... majd meglátjuk. De addig is... Let's get this journey started!

2011. augusztus 25., csütörtök

#4

Alig merem leírni ezt, de kész! Kész van minden átkozott dokumentumom. MINDEN! Szóval innen már csak nagykövetség meg repülőjegy és jeeee!!!

Kitöltöttem tegnap a netes személyiség tesztet is, amit a közvetítő cég küldött kicsit érdekes volt (igaz - hamis kérdések) de azt mondta ma a közvetítőm, hogy "átmentem" mondjuk nem tudom, hogy lehet megbukni egy személyiség teszten...

Egyébként ma töltöttem első napomat a gyermekgondozási gyakorlatomat a nem nevezzük nevén óvodában Budapesten. Hááát. A kölykök imádnivalóak. Komolyan. Meg tudtam volna zabálni a legtöbbjüket. De azért erőteljesen tesztelték az állóképességemet azt kell hogy mondjam. Kicsit örültem neki, hogy az én gyerekeim nem lesznek otthon napközben ( a pici bölcsiben, a nagy iskola előkészítőben lesz) és azért lesz időm nélkülük is.

Hihetetlenül megmagyarázhatatlanul körülírhatatlanul várom már, hogy ott legyek. Annnnyira de annnyira :)Elég gáz, de van egy visszaszámláló a telefonomon hogy hány nap van még hátra:)

No most csak ennyi egy gyors helyzetjelentés erejéig. Azt hiszem mivel letudtam mára már a skype randimat a kedves párommal megyek beájulok az ágyba. 10 óra gyerekekkel kicsit leszívja az energiád.